|
***************************
MODEM IDŐK Hírlevél
3. évfolyam, 7. szám
2005. 03. 27.
http://www.netidok.hu
***************************
KöszöNet!
A
MODEM IDŐK c. rádióműsor idén júliusban
tíz éves lesz. Ezen alkalomból kértük
az önzetlen segítők jelentkezését, hogy
néhány régebben elhangzott összeállításunkat,
rádiós interjúnkat írják le
szöveges fájlba.
Előkészületben
van ugyanis egy kiadvány, amelyben felhasználjuk e
szövegeket. Mi magunk is meglepődtünk, hogy tucatnyian
jelentkeztek, sőt azóta már arról is
beszámolhatunk, hogy a jelentkezők igen hasznos munkával
segítettek bennünket, így ők már tagjai
lettek a MODEM IDŐK Társaságnak
(http://www.netidok.hu/tarsasag.shtml), és ezúton is
tolmácsoljuk nekik köszöNetünket!
Szilágyi
Árpád
***************************
-
2005. március 24-i műsorunkban történt
Elkészült
a Mobile World Development Report 2004 c. jelentés, amelynek
magyar vonatkozásait az Információs Társadalom
és Trendkutató Központ munkatársai
állították össze - közülük
Kincsei Attila kutató volt a vendégünk.
Aktualitása a jelentésnek az is, hogy már 9
millióhoz közelít a Magyarországon
használatban levő mobiltelefonok száma. Az egyik
legérdekesebb eredmény az, hogy növekednek a mobil
és a számítógépes hálózatok
közti átfedések. Aztán Catitól
hallottunk egy gondolati felvetést, aminek persze megtörtént
eset az alapja: ha ingyenes e-mail címről zaklatnak bennünket,
akkor nem lehet kinyomozni, ki a felelős. Az Infoszótárban
most tértünk vissza a hardware (hardver) és
software (szoftver) szavakra - ez a fogalompár eddig furcsa
módon kimaradt gyűjtésünkből. Chatman pedig azon
fanyalgott, hogy 2005-ben az informatikai cégek miért
nem képesek normális sajtóanyagot adni a CeBIT
kiállításon - bizony előfordul, hogy a sajtónak
átadott CD-n csak egy-két szövegfájl van.
1.
A MODEM IDŐK legutóbbi adásának
visszahallgatása:
http://www.netidok.hu/real_archiv/modemidok20050324.ram
2.
Képes-linkes összefoglaló:
http://www.radio.hu/read/130410
3.
Fura billentyűzetek a CeBIT-en
A
legnagyobb európai informatikai kiállítás
több mint hatezer kiállítója között
szép számban találhatók távol-keleti
cégek is. A huszonhét csarnok közül párba
bekerült néhány megkérdőjelezhető
hasznosságú holmi is.
http://www.radio.hu/read/129133
-
2005. március 17-i műsorunkban történt
Páratlan
sikert értek el a magyar cégek a hannoveri CeBIT
számítástechnikai szakkiállításon:
hét magyar cég kapta meg az Európai Minőségi
Díjat. Közülük a Carnation Consulting a
legrangosabb platina díjat kapta meg, ezért hívtuk
fel a cég technológiai igazgatóját, Antal
Gergelyt. Aztán Németh Attila, a NETÉRT
Egyesület elnöke számolt be arról, hogy
létrehoztak egy munkacsoportot, ami a magyarországi
interneten monitorozza az illegális pornó (pedofil)
oldalakat és igyekszik közreműködni a
megszűrésükben. Cati beszámolt az egyik
WAP-szolgáltatásról, aminek segítségével
kikereshetjük az élelmiszerekhez adagolt E-szereket. Bódi
netnyelvész úr a kibernetika szót vette elő. És
a végén még Chatman Balázs még
mesélt cebites élményeiről: a lakberendezéssel
kombinált informatikai kiállításról
és a lapos monitorokról.
Kapcsolódó
anyagok:
1.
A műsor visszahallgatása:
http://www.netidok.hu/real_archiv/modemidok20050317.ram
2.
Az adás épes linkes összefoglalója:
http://www.radio.hu/read/129454
3.
Illegális tartalmakat figyel a neten a Netért
A
Netfelhasználók Érdekvédelmi Társasága
Egyesület (Netért) munkacsoportot hoz létre az
interneten fellelhető illegális tartalmak és jogi
következményeik vizsgálata céljából
- jelentette be Németh Attila elnök.
Részletek: http://www.radio.hu/read/129680
4.
Magyar cégek nyertek díjakat Hannoverben
Az
Európai Kiválóság a Multimédiában
Díjat eddig még sosem nyerte el magyar cég, idén
viszont hét magyar informatikai vállalkozás is
jelentős díjat nyert Hannoverben a világ legnagyobb
informatikai vásárán, a CeBIT-en.
http://www.radio.hu/read/129395
-MODEM
IDŐK előzetesek:
2005.
március 31. csütörtök 22:00
Egykoron
rádiós kollégánk, Szegő Miklós
immár évek óta webmarketing technológiákkal
foglalkozik. Szerinte rövidesen beköszönt az
internetes videoreklámok korszaka. (www.webvideo.hu)
2005.
április 7. csütörtök 22:00
A
régi Star Wars filmek 3D-ben? Nemrég olvashattunk a
szenzációs hírről, ami szerint George Lucas
elhatározta a közel harminc évvel ezelőtti
filmjeinek háromdimenziós újrakiadását.
Vajon hogyan valósítják meg? Ráadásul
májusban bemutatják az új Csillagok háborúja
filmet, ezért vendégünk lesz Csukás László
(alias Royal Guard), a StarWars.hu portál alapítója.
-
Digitális, 2005. március 23., Kossuth Rádió
17:04-17:45
dr. Zsidi Paula igazgatónő egy abszolút újdonságról
számolt be az elején: az Aquincumi Múzeumban
április 15-én adják át azt a rendszert,
amivel az ókori romokat újszerűen „rekonstruálva"
nézhetjük meg. A rendszer lényege az, hogy egy
távcsőbe tekintve nem csak a romokat látjuk, hanem a
digitális rendszer a valós képre vetíti
az épületek virtuálisan rekonstruált, de
egyébként már nem létező falakat, így
a múltba kukkanthatunk.
Ma már viccesen hangzik, hogy tízegynéhány
évvel ezelőtt még javarészt a technikai
érdeklődésű férfiak világa volt a hálózat
- azóta hölgyek is birtokba vették, és
a technikai érdeklődés sem feltétlenül
jellemző a netezőkre. A Digitálisban számoltunk be
három éve a Magyar Internetező Nők egyesületének
megalakításáról - Csapó Ida,
az egyesület elnöke nemrég tért haza
Kanadából, ahol az ottani testvérszervezet
tevékenységét vizsgálta:
vajon
ott hogyan segíti a nőket a hálózati világ,
milyen eszközökkel tudnak eredményt elérni.
Erről beszélgetünk Csapó Idával, meg persze
mozgalmuk mostani fejleményeiről.
A
stúdió vendége volt a magyar zenei élet
egyik fenegyereke, aki vidéki templomokban koncertező
klasszikus gitáros létére világhírű
angol popsztárokkal köt egyezséget, hogy digitális
zenei találmányát alkalmazzák lemezeiken.
A brit rajongók számára immár egyáltalán
nem ismeretlen MS mester, vagyis ifjabbik Mester Sándor
ezúttal egy rekordkísérletre készül:
a világon elsőként három hónap alatt 150
koncertet ad Magyarországon és a gitárestjeit az
interneten is lehet követni. Vajon miért fontos egy
klasszikus zenésznek, hogy az új csatornákat is
igénybe vegye? Erről beszélgettünk...
Az
adás visszahallgatható az alábbi címről
(a hírek után, a negyedik percben kezdődik):
http://real1.radio.hu/kossuth/2005/03/23/2005-03-23-k17.ram
***************************
Válogatás
a Nagyvilág és a MODEM IDŐK Online hírszolgálatának
legérdekesebb cikkeiből:
-
Gyakran internetezők: elsődleges hírforrás a net
Bár
még mindig csak a felnőtt lakosság alig több mint
egytizede internetezik legalább heti rendszerességgel,
a gyakori internetezők számára egyértelműen az
internet az elsőszámú információforrás.
-
Hazánkban még kevesek szenvedélye a blog
Az
internetezők többsége szokott chatelni és
látogatja az internetes fórumokat; az új divat,
a blog azonban még csak keveseket hódított meg:
a hálót használók jelentős része
nem is tudja, mi az a blog - derül ki egy friss kutatásból.
-
Lefoglalták az eddigi legnagyobb kalózszervert
A
rendőrség lefoglalta az internetes bűnözés hazai
történetének eddigi legnagyobb kalózszerverét.
Az akció következtében Magyarország
legnagyobb fájlcserélő hálózata, a Mátrix
hub megbénult.
http://www.radio.hu/read/130353
-
RFID a síparadicsomban
A
Dolomitokba tartók a sípályabérleteket
immár akár az interneten is megvásárolhatják,
így a pályákon a várakozási időt
csökkenteni lehetett. A síelők rádiófrekvenciás
azonosítókártyát kapnak, és
szabadon mozoghatnak.
http://www.radio.hu/read/130237
-
Tart a magyar hacker pere Svédországban
Ipari
kémkedéssel vádolt magyar fiatalember pere
Svédországban. A tárgyalás kedden
kezdődött, és szerdán folytatódott.
http://www.radio.hu/read/129233
-
Budapesten volt az Európai Kábelkommunikációs
Szövetség kongresszusa
2005.
március 21. és 23. között Budapesten
rendezték az ECCA, azaz az Európai Kábelkommunikációs
Szövetség 2005. évi kongresszusát.
http://www.radio.hu/read/129246
Még több hír - a naponta többször is frissülő híroldalunkon:
http://www.radio.hu/index.php?rovat_id=229
A legfontosabb híreink címei felkerülnek a http://www.netidok.hu címoldalára is!
-----------------------------------------------
Netidők Hírlevél
A Netidők a Petőfi Rádió digitális talkshow műsora (korábbi nevén MODEM IDOK). Hallható (immár) minden hétfőn 23:03 és 0:00 között Budapesten a 94,8 MHz-es frekvencián (további frekvenciák az országban: http://www.mr2-petofi.hu/frekvenciak.html), valamint képben és hangban az interneten, továbbá a felvételek visszakereshetőek MP3 formátumban a PC World magazin CD/DVD mellékletén is. A Petőfi Rádió a Hot Bird 4 műholdról is vehető, a Duna Televízió képe melletti egyik hangcsatornán.
A Netidők Online a műsorhoz kapcsolódó önálló internetes tartalomszolgáltatás.
A Netidők Hírlevél a Netidők Produkció időszakosan megjelenő ingyenes e-mail kiadványa.
A Netidők Produkció vezetője: Szilágyi Árpád
A Netidők asztaltársaságának tagjai: Bódi Zoltán, Borek András, Dragon György, Kovács "Tücsi" Mihály, Laufer László, Pintér Róbert, Spányik Balázs, Szilágyi Árpád
E-mail: netidok kukac netidok pont hu
Chat: http://chat.gyaloglo.hu, Csüti-csati szoba (a műsor felvételekor! szerda esténként kb. 20 órától 21 óráig)
További elérhetőségeink a honlapunkon: http://www.netidok.hu
A hírlevelet azoknak küldjük, akik azt megrendelték. A hírlevél szabadon terjeszthető. Megrendelni ingyenesen lehet, ehhez egy tetszőleges tartalmú levelet kell küldeni a szilagyiarpad kukac netidok pont hu címre. (A hírlevelet ugyanezen a címen lehet lemondani.)
Partnereink: Hungary.Network Rt., Gyalogló.hu, PC World (IDG)
Minden jog fenntartva.
2007
|