Legutóbbi adásunk Netidők hírek (mr2.hu)
 
 
 






 
   Hírleveleink - 3. évfolyam, 22. szám, 2005.10.23.


***************************
MODEM IDŐK Hírlevél
3. évfolyam, 22. szám
2005. 10. 23.
http://www.netidok.hu
***************************

- Legutóbbi, 2005. október 20-i műsorunk tartalmából:
Új ECDL "vizsgatárgyakat" vezetnek be, például a képszerkesztést - erről számolt be Alföldi István, a Neumann János Számítógéptudományi Társaság ügyvezetője és azt is megtudtuk, hogy eddig a hazai lakosság 2,1%-a szerezte meg az ECDL minősítést. Tízezer fős kutatást végzett az Albacomp és a Hirek Média, a témák egyike az online vásárlási szokások feltérképezése volt. Ennek részleteiről beszélgettünk Bölcsföldi Lászlóval, az Albacomp kiskereskedelmi üzletágának igazgatójával. Később telefonon hívtuk fel Szabó Gábort, az első hazai Perl konferencia szervezőjét és megtudtuk, miért fontos ezzel a programnyelvvel foglalkozni, valamint hogy itt lesz Larry Wall, a Perl nyelv megalkotója is. Az Infoszótárban a plazma tévék által hétköznapivá váló plazma kifejezés került sorra, a PC Tipp pedig Szekám Pali bácsi tanácsa volt a SECAM/PAL tévé-tuneres problémákra.

1. A műsor visszahallgatása (RealAudio):
http://www.netidok.hu/real_archiv/modemidok20051020.ram

2. Új ECDL-vizsgamodulok
Új, önálló vizsgamodulokat vezet be a nemzetközi ECDL Alapítvány, érzékelve az információs társadalom növekvő igényét - jelentette be Alföldi István, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság igazgatója.
Részletesen:
http://www.radio.hu/read/155964

- 2005. október 13-i műsorunk tartalmából:
E héten zajlott Tihanyban az Internet Hungary konferencia, melynek egyik kiemelt témája volt az online szerencsejáték. Novembertől szigorodik a törvényi szabályozás - erről beszél Oravecz László, a Szerencsejáték Felügyelet főosztályvezetője Szalay Dániel Tihanyban készült interjújában. Ezután Kurucz Imre, az NRC Piackutató kutatási igazgatója számolt be legfrissebb eredményeikről, amelyek a hazai internetezők felhasználói magabiztosságát jellemzik. Például a legbiztosabbak az e-mail használatában vagyunk. Londonban kapcsoltuk ifj. Mester Sándort (MS3), akinek Digimpro találmányával kapcsolatban kisebb workshop-ot tartottak a brit fővárosban, miután megnyertek Németországban egy innovációs díjat. Cati egy olyan dühlevezető oldalról (http://www.doodie.com/boss_flash_animation.php) mesélt, amelyen tizennégy különböző módon adhatjuk meg kellemetlenkedő főnökünknek a kegyelemdöfést - persze virtuálisan. Az oldal eléggé brutális - ezt ismerve inkább nem szeretnénk Cati főnöke lenni... Az Infoszótárban folytattuk a kijelző-technológiák újabb generációihoz tartozó rövidítések sorát: ezúttal a DLP-ről mesélt a Netnyelvész.

1. A műsor visszahallgatása (RealAudio):
http://www.netidok.hu/real_archiv/modemidok20051013.ram

2. Gondot okoz a honlapszerkesztés
A magyar internetezők könnyedén küldenek e-mailt és találják meg a világhálón a számukra fontos információkat, ugyanakkor egy saját honlap elkészítése már nehézséget okoz számukra - derül ki egy friss kutatásból.
Részletesen:
http://www.radio.hu/read/154971

3. Internetes telefonnal próbálkozik az ex-Matáv
Ha nem tudsz valamilyen jelenséget megállítani, állj az élére! - ezt a régi bölcs mondást megfogadva a T-csoport most megpróbálkozik az internetes hangszolgáltatással.
Részletesen:
http://www.radio.hu/read/154970

4. "A sikeres jövő záloga az infokommunikációs piac"
Jövőre az internet-előfizetés ára a lélektani 5000 Ft-os küszöbre csökken - ígérte meg Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter az Internet Hungary konferencián. Mint mondta, az ország sikere az IKT piac sikerén múlik.
Részletesen:
http://www.radio.hu/read/155034/

5. Nemzetközi díjakat nyert a magyar zenész világszabadalma
Két innovációs díjat is besöpört, s egy újabb rangos megmérettetésen is a döntőbe került a Digimpro, a magyar fejlesztésű, digitális improvizációs technológia, ifj. Mester Sándor zenész találmánya.
Részletesen:
http://www.radio.hu/read/155221

6. Hírközlési hatóság: javult a szolgáltatások minősége
Pataki Dániel , a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke a tihanyi Internet Hungary konferencián azt mondta, megvalósult a hatóság célja, hogy olcsók és jó minőségűek legyenek a távközlési szolgáltatások.
Részletesen:
http://www.radio.hu/read/155223

7. Sok munkahelyen ebéd után 'felnőtt tartalmakat' néznek
Amikor ez a hír a portálunkra felkerült, ezrek kattintottak felnőtt tartalmakat szolgáltató weboldalakra munkahelyeikről. Vége volt ugyanis az ebédidőnek, és a látogatói csúcs olyankor van.
Részletesen:
http://www.radio.hu/read/155240/

8. Tavasszal kezdődik a Blue-ray lemezek gyártása
Tavaszra új, Blu-ray technológiával működő számítógépes lemezmeghajtó, valamint védőtokozás nélküli Blu-ray lemezek kibocsátását tervezi az egyik cég. Az új fajta lemezek tárkapacitása 25 és 50 gigabájt között mozog.
Részletesen:
http://www.radio.hu/read/155449/

9. Szigorodik az online szerencsejátékok szabályozása
Szigorúbb lesz a szerencsejátékokról szóló törvény. A hírközlési és pénzügyi szolgáltatók nem működhetnek közre a külföldi illetőségű, Magyarországon nem regisztrált szerencsejáték cégek szolgáltatásainak igénybevételében.
Részletesen:
http://www.radio.hu/read/155488/

- Olvassa el a Modemkori Hőstörténet c. könyvet!
A MODEM IDŐK rádióműsor tíz éves történetéről s a digitális kultúra világáról szóló 300 oldalas könyv a hozzátartozó DVD-vel együtt még elérhető a Magyar Rádió vevőszolgálatán, akár postai kézbesítéssel is. Megrendelhető az interneten is, így ön a legegyszerűbben juthat hozzá a multimédiás kiadványunkhoz. http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=140268

***************************
Válogatás a Nagyvilág és a MODEM IDŐK Online hírszolgálatának legérdekesebb cikkeiből:

- Svédországban interneteznek a legtöbben
Magyarországon tavaly a felnőtt lakosság 22 százaléka használta az internetet. Európán belül Svédországban interneteznek a legtöbben, a felnőttek 75 százaléka, míg a világátlag 12,5 százalék volt.
Részletesen:
http://www.radio.hu/read/156199

- Újabb e-önkormányzati rendszert adtak át
Nem az első ilyen fejlesztés az országban, de így is sok helyi lakos számára fontos, hogy novembertől a XIII. kerületi önkormányzatnál is van internetes e-ügyintézés.
Részletesen:
http://www.radio.hu/read/156382

- Ázsiába exportált Sulinet program
Kísérleti jelleggel elindult a Sulinet program Indonéziában, de már Vietnammal is tárgyal Magyarország egy olyan közös vegyesvállalat létrehozásáról, amely a hazaihoz hasonló iskolai programot indítana el az ázsiai országban.
Részletesen:
http://www.radio.hu/read/155963/

- Az Innovációs Szövetség és az IHM összefog
Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium a Magyar Innovációs Szövetség bevonásával készíti a 2007 - 2013 tervezési időszakra vonatkozó modernizáció operatív programját.
Részletesen:
http://www.radio.hu/read/155397

- A magyar bírák 86 százalékának van már számítógépe
A Legfelsőbb Bíróság elnöke szerint 2005 az informatikai fejlesztések szempontjából az áttörés éve a bíróságok munkájában.
Részletesen:
http://www.radio.hu/read/154765

- MMS-ben terjed az eddigi legveszélyesebb mobilvírus
A CommWarrior egy új, szabadon terjedő változatát észlelte az egyik IT-biztonsági cég. A szakemberek szerint ugyan még nem történt túl sok fertőzés, de a CommWarrior.C az eddig felfedezett legveszélyesebb mobilvírus.
http://www.radio.hu/read/155956

- Kibékült és összefog a RealNetworks és a Microsoft
Korábban még perben-haragban voltak, most viszont kibékült a RealPlayer lejátszójáról ismert RealNetworks és a Microsoft.
Részletesen:
http://www.radio.hu/read/155494/

- Még lehet jelentkezni a Szabadfogású Számítógép versenyre
Harmadik alkalommal hirdette meg a Szabadfogású Számítógép című rendhagyó, országos informatikai versenyt a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ a 19. életévüket be nem töltött fiatalok számára.
Részletesen:
http://www.radio.hu/read/155953

- Ki lesz az év internetes kereskedője?
Tegnap megkezdődött az Év Internetes Kereskedője Díj internetes közönségszavazása. A versenyt egy bank találta ki, de felkarolta az ötletet az Informatikai Vállalkozások Szövetsége és egy infokommunikációs cég is.
Részletesen:
http://www.radio.hu/read/155952

- A két nagy portál főszerkesztője is állami kitüntetést kapott
Állami kitüntetést kapott a két nagy portál, az [origo] és az Index főszerkesztője, elismerést vehetett át az NJSZT igazgatója, a WiW megvalósítója és például az egyik internetszolgáltató vezetője is. A kitüntetettek névsora alább.
Részletesen:
http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=156346

Még több hír hírrovatunkban:
http://www.radio.hu/rovat/229

A legfontosabb híreink címei felkerülnek a http://www.netidok.hu címoldalára is!

-----------------------------------------------

Netidők Hírlevél

A Netidők a Petőfi Rádió digitális talkshow műsora (korábbi nevén MODEM IDOK). Hallható (immár) minden hétfőn 23:03 és 0:00 között Budapesten a 94,8 MHz-es frekvencián (további frekvenciák az országban: http://www.mr2-petofi.hu/frekvenciak.html), valamint képben és hangban az interneten, továbbá a felvételek visszakereshetőek MP3 formátumban a PC World magazin CD/DVD mellékletén is. A Petőfi Rádió a Hot Bird 4 műholdról is vehető, a Duna Televízió képe melletti egyik hangcsatornán.

A Netidők Online a műsorhoz kapcsolódó önálló internetes tartalomszolgáltatás.
A Netidők Hírlevél a Netidők Produkció időszakosan megjelenő ingyenes e-mail kiadványa.

A Netidők Produkció vezetője: Szilágyi Árpád
A Netidők asztaltársaságának tagjai: Bódi Zoltán, Borek András, Dragon György, Kovács "Tücsi" Mihály, Laufer László, Pintér Róbert, Spányik Balázs, Szilágyi Árpád

E-mail: netidok kukac netidok pont hu
Chat: http://chat.gyaloglo.hu, Csüti-csati szoba (a műsor felvételekor! szerda esténként kb. 20 órától 21 óráig)
További elérhetőségeink a honlapunkon: http://www.netidok.hu

A hírlevelet azoknak küldjük, akik azt megrendelték. A hírlevél szabadon terjeszthető. Megrendelni ingyenesen lehet, ehhez egy tetszőleges tartalmú levelet kell küldeni a szilagyiarpad kukac netidok pont hu címre. (A hírlevelet ugyanezen a címen lehet lemondani.)

Partnereink: Hungary.Network Rt., Gyalogló.hu, PC World (IDG)

Minden jog fenntartva.
2007





Minden jog fenntartva.