Legutóbbi adásunk Netidők hírek (mr2.hu)
 
 
 






 
   Hírleveleink - 3. évfolyam, 19. szám, 2005.09.11.


***************************
MODEM IDŐK Hírlevél
3. évfolyam, 19. szám
2005. 09. 11.
http://www.netidok.hu
***************************

Új hullámokon

Személyi hírrel kezdjük a hírlevelünket: szeptembertől a MODEM IDŐK házi- és rendszergazdája, Szilágyi Árpád a Duna Televízió újmédia csoportjában dolgozik felelős szerkesztőként. Nem szokatlan számára a feladat, hiszen az internetes tartalomszolgáltatások megszervezésével már jó ideje foglalkozik, s éppen az a specialitása, hogy az új csatornákat összekapcsolja a régi média eszközeivel. Az új csapat munkájának első eredményei november végén-december elején várhatók.

Az új feladatkör nem összeférhetetlen a közrádióval, hiszen a Duna TV és a Magyar Rádió is állami tulajdonú, közszolgálati médium. Sajnos azonban nem összeegyeztethető időben néhány más feladattal, például a Kossuth Rádióban hetente megszólaló Digitális c. műsor szerkesztésével, ezért Szilágyi Árpád ezen a héten vezette utoljára a negyedik éve létező műsort a nemzeti főadón. (Az adás összefoglalóját aktuális hírlevelünkben megtalálja, vagy akár a műsort vissza is hallgathatja.) Ezentúl a Digitálist a másik két "váltótárs", Egyed László és Elek László viszi tovább.

Így a jövőben a MODEM IDŐK marad az egyetlen olyan rádióműsor, amiben Szilágyi Árpád rendszeresen hallható lesz. Természetesen továbbra is a megszokott időben: csütörtökön este 10-től, a Petőfi Rádióban.

***

Ugyancsak csapatunkkal kapcsolatos személyi hír, hogy a MODEM IDŐK online szerkesztője, Szalay Dániel új honlapot indított az interneten, a http://parkolas.lap.hu cím alatt. Munkatársunk szándékai szerint az internet segítségével hozzásegítheti az embereket a meglehetősen felkapott témával kapcsolatos tájékozódásban: a honlapról ingyenes és fizetési parkolási lehetőségek, parkolóházak internetes lehetőségei mellett a kapcsolódó jogszabályok webcímei éppúgy elérhetők, mint például a - részben a MODEM IDŐK-ben is már említett - parkolás gyakorlását lehetővé tevő Flash-szimulátorok. Online szerkesztőnk várhatóan további tematikus linkgyűjteményeket is indít majd a hálón. A parkolós lapon több mint 300 link várj a a látogatókat.

A MODEM IDŐK aktuális hírleveléhez jó szórakozást kívánunk!

***************************

- Legutóbbi, 2005. szeptember 8-i műsorunk tartalmából:
Az Amerikában másfél éve megnyitott Magyar Technológiai Központ után rövidesen Kínában is létesül HTEC-centrum. Az ázsiai központ október 12-én nyílik meg - erről kérdezte a Kínában tárgyaló Kovács Kálmán informatikai és hírközlési minisztert Szalay Dániel. Vendégünk volt dr. Prószéky Gábor, a Morphologic vezetője, akinek nemrégiben jelent meg ismeretterjesztő könyve a nyelvtechnológiákról. A nyelvész-matematikus néhány szórakoztató példát is mondott a nyelvtechnológia világából. Aztán az Infoszótár következett és benne a SIM rövidítés, majd az Onlány rovat témájaként szó esett a hightech Barbie babáról, amely nem csak beszél, hanem felismeri a "mami" hangját és érzelmeket fejez ki. Végül Chatman adta ki dühét azzal kapcsolatban, hogy bizonyos internetes újságokon nem ellenőrzött értesüléseket írnak meg a magukat újságírónak nevező kollegák például arról, hogy a még kiadás előtt álló Windows Vista csak kétprocesszoros gépen fut. Röviden: szamárság.

1. A műsor visszahallgatása (RealAudio):
http://www.netidok.hu/real_archiv/modemidok20050908.ram

2. Magyar Technológiai Központ nyílik Kínában
Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter is Kínába érkezett a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által vezetett delegáció tagjaként. Kovács negyedszerre találkozik kínai minisztertársával, Wang Xudonggal. A találkozó létrejötte előtti előzetes hírünk:
http://www.radio.hu/read/150843/

3. Megérkezett Magyarországra a 'kínai nagyágyú'
Megalakult a Lenovo Magyarország - a PC piac meghatározó szereplőjének magyar szervezete -, miután a cég sikeresen integrálta az IBM személyiszámítógép-divízióját - jelentette be Gottlieb István vezérigazgató.
http://www.radio.hu/read/151078

4. dr. Prószéky Gábor életútja
http://www.morphologic.hu/h_pg.htm

- 2005. szeptember 1-i műsorunk tartalmából:
Sorban állás és idegeskedés helyett immár elektronikusan is intézhetjük a cégbírósági ügyeket, igényelhetünk kérvényeket és kivonatokat. Az "elektronikus közokiratokkal" kapcsolatban Fábos Zsoltot, a Miniszterelnöki Hivatal Elektronikus Kormányzati Központjának (MeH EKK) szolgáltatásfejlesztési főosztályvezetőjét kérdezte Szalay Dániel. Az este különleges vendége volt Dragon György, aki a lipcsei játékkiállításon járt és megosztotta velünk élményeit. Onlány "Katalán Rizstál" Cati elmesélte az EU új kezdeményezését a ".kid" internetes végződés (domain) bevezetéséről, amivel a gyermekeknek szánt, "pornómentesített" honlapokat jelölnék. Grafikusok és képeket keresők számára lesz hasznos az Intel által kifejlesztett technológia, amivel a fényképek tartalmára is kereshetünk a neten - ezt tudtuk meg Chatman Balázstól.

1. A műsor visszahallgatása (RealAudio):
http://www.netidok.hu/real_archiv/modemidok20050901.ram

2. Mostantól elektronikus cégbírósági ügyintézés
A cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény (Ctv.) 2005 szeptemberétől lehetővé teszi a cégbírósági elektronikus ügyintézést.
http://www.radio.hu/read/150130

3. E-önkormányzattá válik Hódmezővásárhely is
Egy több mint 328 millió forint értékű projekt során elektronikus önkormányzati rendszert helyez üzembe Hódmezővásárhely. A 2006 végéig kiépülő e-önkormányzati portál segítségével bevezeti az elektronikus ügyintézést.
http://www.radio.hu/read/150573

- Digitális, 2005. szeptember 7., 17.05-17.45 Kossuth Rádió
Már 19 féle hivatalos ügyet intézhetünk elektronikusan a kormányzati ügyfélkapu segítségével és a szolgáltatások köre folyamatosan bővül: pár napja például a legfontosabb cégbírósági ügyintézést tették elérhetővé a digitális eszközök segítségével. A stúdió vendége Fábos Zsolt, az Elektronikus Kormányzat Központ szolgáltatásfejlesztési főosztályvezetője volt, aki beavatt a a hallgatókat a legérdekesebb problémákba és lehetőségekbe. Az élő műsorban telefonon kapcsolták Kovács Győzőt, aki a gépe mellől jelentkezett, s mint mondta, éppen Neumann János lányának írt e-mailt. A beszélgetés apropój a az volt, hogy a számítástechnika múltját feldolgozó gyűjtemény ismét Budapestre érkezett. Végül Vitéz Norbert, a Gyalogló.hu ügyvezetője mesélte el, hogy milyen felhasználásai vannak az általuk üzemeltetett, és az ország legteljesebb település-adatbázisaként számon tartott szolgáltatásnak.

1. Hallgassa vissz a az adást, amely a hírek után azonnal kezdődik!
http://real1.radio.hu/kossuth/2005/09/07/2005-09-07-k17.ram

2. Ügyfélkapu a kormányzati portálon:
http://www.magyarorszag.hu

3. Gyalogló
http://www.gyaloglo.hu

- Ön megrendelte-e már a Modemkori Hőstörténet c. kiadványt?
A MODEM IDŐK rádióműsor tíz éves történetéről s a digitális kultúra világáról szóló 300 oldalas könyv a hozzátartozó DVD-vel együtt még megrendelhető a Magyar Rádió vevőszolgálatán, akár postai kézbesítéssel is. Megrendelhető az interneten is, így ön a legegyszerűbben juthat hozzá a multimédiás kiadványunkhoz. http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=140268

***************************

Válogatás a Nagyvilág és a MODEM IDŐK Online hírszolgálatának legérdekesebb cikkeiből:

- Nem lesz pénz a Sulinetre?
A Pénzügyminisztérium sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta azt a sajtóértesülést, hogy a jövő évi költségvetésben nem szánnának pénzt a Sulinet programra.
http://www.radio.hu/read/151136

- OECD: olcsóbbak lettek a magyar mobiltelefon-tarifák
Szinte kivétel nélkül javultak Magyarország helyezései az elektronikus hírközlési szolgáltatások mennyiségi és minőségi mutatóit közlő ország-rangsorokban. A digitális műsorszórás terén viszont jelentősen lemaradtunk.
http://www.radio.hu/read/149941

- Sugár András elhagyja "gyermekét", a T-Mobile-t
Immáron hivatalos: Sugár András idő előtt elhagyj a az általa fölépített T-Mobile Magyarországot, amelyet egyes hírek szerint beolvaszt a tulajdonos a Magyar Telekomba és üzletág lesz belőle. Sugárt most Straub Elek helyettesíti.
http://www.radio.hu/read/150528/

- Adatlopás és spam ellen is védő ingyenes eszköztár
A böngészőbe épülő, illetve Windows rendszereken a munkaasztalra is telepíthető PC Fórum eszköztár legújabb változata egy olyan szolgáltatást tartalmaz, amelynek segítségével megvédhetők a személyes adataink.
http://www.radio.hu/read/149876

- Magyar cég csatlakozott a BSA-hoz
Magyar taggal bővült a Business Software Alliance (BSA). A mai napon csatlakozott a Graphisoft, a 3D és 5D építészeti szoftverek fejlesztése terén ismert vállalat a szövetséghez.
http://www.radio.hu/read/150155

- Fontos információforrás a blog az autóiparnak
Olyan autóipari megoldást mutattak be, amely a legkülönbözőbb forrásokból - köztük internetes naplókból, szervizek adatbázisaiból, vásárlók tapasztalataiból - rendszerez egy adott típusról rendelkezésre álló információtömeget.
http://www.radio.hu/read/149940

- eMagyar pont nyílt Göntérházán és Dobronakon
http://www.radio.hu/read/150323/

- Marokkóban és Törökországban kapták el a féregvírus-terjesztőket
Kevesebb mint két héttel a Zotob és a Mytob féregvírusok megjelenését követően, augusztus 25-én a bűnüldöző szervek Marokkóban és Törökországban letartóztatták a féregvírusok létrehozásával és terjesztésével gyanúsított személyeket.
http://www.radio.hu/read/149877/
Az előzményről, a vírusírók háborújáról a MODEM IDŐK 2005. 08. 25-i műsorában beszélt vendégünk, Fórján Tamás.
Meghallgatható (RealAudio):
http://www.netidok.hu/real_archiv/modemidok20050825.ram

Még több hír hírrovatunkban:
http://www.radio.hu/rovat/229

A legfontosabb híreink címei felkerülnek a http://www.netidok.hu címoldalára is!

-----------------------------------------------

Netidők Hírlevél

A Netidők a Petőfi Rádió digitális talkshow műsora (korábbi nevén MODEM IDOK). Hallható (immár) minden hétfőn 23:03 és 0:00 között Budapesten a 94,8 MHz-es frekvencián (további frekvenciák az országban: http://www.mr2-petofi.hu/frekvenciak.html), valamint képben és hangban az interneten, továbbá a felvételek visszakereshetőek MP3 formátumban a PC World magazin CD/DVD mellékletén is. A Petőfi Rádió a Hot Bird 4 műholdról is vehető, a Duna Televízió képe melletti egyik hangcsatornán.

A Netidők Online a műsorhoz kapcsolódó önálló internetes tartalomszolgáltatás.
A Netidők Hírlevél a Netidők Produkció időszakosan megjelenő ingyenes e-mail kiadványa.

A Netidők Produkció vezetője: Szilágyi Árpád
A Netidők asztaltársaságának tagjai: Bódi Zoltán, Borek András, Dragon György, Kovács "Tücsi" Mihály, Laufer László, Pintér Róbert, Spányik Balázs, Szilágyi Árpád

E-mail: netidok kukac netidok pont hu
Chat: http://chat.gyaloglo.hu, Csüti-csati szoba (a műsor felvételekor! szerda esténként kb. 20 órától 21 óráig)
További elérhetőségeink a honlapunkon: http://www.netidok.hu

A hírlevelet azoknak küldjük, akik azt megrendelték. A hírlevél szabadon terjeszthető. Megrendelni ingyenesen lehet, ehhez egy tetszőleges tartalmú levelet kell küldeni a szilagyiarpad kukac netidok pont hu címre. (A hírlevelet ugyanezen a címen lehet lemondani.)

Partnereink: Hungary.Network Rt., Gyalogló.hu, PC World (IDG)

Minden jog fenntartva.
2007





Minden jog fenntartva.