|
***************************
MODEM IDŐK Hírlevél
2. évfolyam, 10. szám
2004. 05. 16.
http://www.netidok.hu
***************************
MODEM IDŐK Online: változó menü
Szemfüles hallgatóink-olvasóink észrevehették, hogy
honlapunk menüje időnként változik: igyekszünk
egyszerűsíteni, áttekinthetőbbé tenni, mégis
minél többféle gondolkodásmód
szerint logikussá alakítani, miközben a produkció
tartalmi-formai jellegzetességeihez is igazítjuk. Ennek
jegyében a közelmúltban a "Hírek"
menüpontból "Friss" lett, mert már nem
csak a szigorúan értelmezett hírek találhatók
meg itt: ha a menüpontra visszük egérmutatónkat,
kinyílik az almenü, amelyben azok a rovataink
szerepelnek, melyeket a Magyar Rádió Online
rendszerében frissítünk.
Itt
az első pont a "Hírek", Szalay Dániel
birodalma, ahova napi rendszerességgel 2-4 hír költözik
fel és ami egyben a rádiós portál
Internet/IT rovata is. A második almenü "A
produkció", amelyet javarészt Szilágyi
Árpád szerkeszt, ide kerülnek a műsoraink
előzetesei, összefoglalói, valamint a munkatársainkról
és a produkcióról szóló hírek.
Az "Onlány, Netdoktornő" rovatba kerülnek azok
a témáink, amelyek kifejezetten a hölgyek
szemüvegén keresztül kerülnek a látóterünkbe;
itt olvashatók Cati heti témái, valamint helyet
kapnak az azóta befejeződött Netdoktornő rovat írásai
is. Az "Infoszótár" menüpontban
találjuk Bódi Zoltán több mint öt éve
bővülő kifejezés-gyűjteményét (lásd
erről külön cikkünket). A PC Tipp online rovatunk
jelenleg lassabban frissül, de Chatman ígéretet
tett arra, hogy aktualizálja, amint ideje engedi. Hasonló
helyzetben van "A hét µ-tárgya"
rovatunk és átalakítás vár a
szubjektívebb tartalmainkat gyűjtő Hírsziporka rovatra
- várhatóan idegyűjtjük majd a szintén
szubjektív Fanyalgó jegyzeteket és valamennyi
véleményt tálaló produktumunkat is.
Itt jegyzünk meg két további érdekességet a menüvel kapcsolatban:
- Ha ugyanazt a rovatot egy másik almenüben is megtalálja
a kedves olvasó, akkor ne hibára gondoljon: ezek a
párhuzamosságok éppen az egyforma
létjogosultságú információkeresési
gondolkodásmódok miatt léteznek. Azaz például
az Infoszótár rovatunk megtalálható
a "Friss" menüben (hiszen hetente frissül
aktuális szavakkal), de elérhető az "Olvasnivaló"
menüben is. Másik példa: a RealVideo
közvetítéseink gyűjteménye megtalálható
"Látnivalók" menüben és az
"Archívumban".
- Az interaktív csatornáinkat ("Csüti-csati"
chat, fórum, vendégkönyv) tartalmazó
rovatunk, a "Szóljon bele" új nevet kapott:
ezentúl az "Üzenet" menü alatt találjuk meg valamennyit.
MODEM IDŐK Online: Társasági rovat
Megjelent a honlapunk menüjében a "Társaság",
közvetlenül az "Asztaltársaság"
alatt, mely a MODEM IDŐK barátainak, segítőinek rovata.
A szerkesztő Tóth "QS" János lett, aki az
elmúlt időszakban többek között a MODEM IDŐK
Baráti Kör Online indításával és
gondozásával jeleskedett, a társasági
rovatunk beindításával most ő is csatlakozott a
MODEM IDŐK Online csapatához. Jelenleg egy kis összefoglaló
található a rovatban, valamint két képgaléria
eddigi találkozóinkból.
Jelentkezés Jánosnál: qs kukac modemidok pont hu
Költözik az Infoszótár internetes változata
Bódi Zoltán rovata 1998. október 1-én kezdődött
a MODEM IDŐK c. műsorban. Nemrégiben elkezdtük a most már
terebélyessé gyarapodott kifejezés-gyűjtemény
átköltöztetését a Magyar Rádió
Online cikkadatbázisába - ez többek között
azt az előnyt hozza, hogy az MR Online keresőjét használva
is meg lehet találni egy-egy, már értelmezett
internetes/informatikai kifejezést. Az új gyűjtőoldalon
(www.radio.hu/read/88213) a szócikkelyek gyűjteménye
található az elhangzás sorrendjében.
Egyelőre a teljes anyag e helyen még nem elérhető:
jelenleg az 1998. október 1. és 1999. augusztus 26.
közötti, valamint a 2003. július 3-tól
napjainkig tartó időszak szavai találhatók meg,
de napról napra bővítjük a listát. A még
nem átköltöztetett szavak itt találhatók:
http://www.netidok.hu/szotar.shtml
***************************
A tartalomból:
- 2004. május 13-i műsorunkban történt
- 2004. május 6-i műsorunkban történt
- Digitális, 2004. május 12. szerda
- Válogatás a Nagyvilág és a MODEM IDŐK Online hírszolgálatának legérdekesebb híreiből:
- Impresszum
***************************
Híreink:
- 2004. május 13-i műsorunkban történt
A vírushelyzet „fokozódik"?! Megjelent
például a Zafi vírus, amelyet egy nemzeti
érzelmű magyar honfitársunk politikai célzattal
szabadított a hálóra; valamint beszéltünk
a Sasser vírusról, amelyet egy 18 éves német
srác készített és fertőzött meg vele
sok millió gépet. Szóba kerültek a
spamvírusok és a spimek is - minderről vendégünkkel
Kiss Szabolccsal, a Symantec rendszermérnökével
beszélgettünk. Netnyelvészünk elmagyarázta
miért érdekes nyelvi szempontból a spim, az
azonnali üzenetküldő rendszereken továbbított
kéretlen reklám. Chatman elmesélte
tapasztalatait az 5.1-es fejhallgatóról - nem nagyon
dícsérte. Majd Cati elmondta, hogy még lehet
jelentkezni az Emberkertbe, a karikatúrák internetes
valóságsójára. Azt írják a
www.emberkert.hu oldalon, hogy az Emberkert nem lesz más, mint
az egyéniségek és karakterek virtuális
arénája. Aki szerepelni szeretne, mint házlakó,
küldenie kell magáról egy fotót, ami
alapján karikatúrát készítenek
róla és ezzel a külsővel szerepel a játékban.
PC Tippünk pedig az Opera böngésző új, 7.5-ös
változata volt, amely beépített levelezővel, IRC
kompatibilis cseteléssel, integrált Google keresővel,
pop-up reklámblokkolással büszkélkedik...
A műsorhoz kapcsolódó linkek:
1. Képes-linkes összefoglaló:
http://www.radio.hu/read/89261
2. Visszahallgatás:
http://www.netidok.hu/real_archiv/modemidok20040513.ram
3. A műsor képekben - Cati fotósunk képei hamarosan elérhetőek lesznek
4. spim
A kéretlenül érkező reklámlevél (szemétlevél) érkezhet e-mailben, ezt nevezzük „spamnek", de újabban már azonnali
üzenetküldő szolgáltatáson is eljuthat
hozzánk, és ezt a „spim" szóval
fejezzük ki. Bódi Zoltán legújabb
szócikkelye az Infoszótárban:
http://www.radio.hu/read/89258
- 2004. május 6-i műsorunkban történt
EuRéka egy csinos, mosolygós, kékhajú nőszemély.
Azért kék a haja, mert a személyes beszélgetés
során tájékoztat az Európai Uniót
érintő kérdésekről, válaszol az EU-ról
feltett kérdésekre. Az AITIA által kifejlesztett
robot beszédfelismerésen és mesterséges
intelligencián alapuló oktató és
tájékoztató beszélgetőtárs,
"akiről" Tatai Gábor, mesterséges
intelligencia kutató mesélt. Aztán Gőz Lászlót
zavartuk meg az ESP Group zenekar próbája közben,
hogy elmesélje a Magyar Zenei Információs
Központ (vagyis a BMC) hatalmas digitális archívumának
leghasznosabb felhasználását: a fiatal zenészek
a rendszerben keresgélve igen gyorsan juthatnak hozzá
olyan zenéhez (illetve annak kottához), amilyen az ő
szempontjaiknak megfelel. Mindezek után Cati egy nagyon
logikusan szerkesztett női portált talált, a
www.woman.de-t, ami annyira tetszik neki, hogy gondolkodik hazai
változatának elkészítésén.
A Netnyelvész a patchelni igével foglalkozott, Chatman
pedig a TV-tuner telepítésének útvesztőiből
adott ízelítőt és adott mégis hozzá
három szoftvertippet.
A műsorhoz kapcsolódó linkek:
1. Képes-linkes összefoglaló:
http://www.radio.hu/read/88189
2. Visszahallgatás:
http://www.netidok.hu/real_archiv/modemidok20040506.ram
3. A műsor képekben - a képek hamarosan elérhetők lesznek
4. Patchel
A javító programcsomag szakkifejezés eredeti,
angol változata a patch ('folt'), ami gyakori
előfordulása miatt beilleszkedett a szakmai nyelvbe, és
már igésített változata is van: patchel.
5. Bódi Zoltán szócikkelye az Infoszótárban:
http://www.radio.hu/read/88178
- Digitális, 2004. május 12. szerda, 17.05-17.45, Kossuth
Rádió
Szerkesztő-műsorvezető: Szilágyi Árpád
A
Távközlési Világnapon több műsor is a
témakörrel foglalkozott a Kossuth Rádióban,
így szokásos szerda délutáni műsora, a
Digitális sem lógott ki a sorból. Az utóbbi
évek valóban viharos változást hoztak
Magyarországon is a távközlésben: nem csak
a telefonálás, hanem a mobiltelefonálás
is természetes lett, és egyre inkább behálózza
az egész társadalmat az internetezés is.
Bizonyos területeken már egészséges piaci
verseny zajlik évek óta, máshol még
mindig görgetjük magunk előtt a múlt problémáit.
Mit láthatunk most a közeli és távolabbi
jövőről? Hogyan változhat a távközlés
- erről beszélgettünk Pataki Dániellel,
Nemzeti Hírközlési Hatóság elnökével
és dr. Kóka Jánossal, az Informatikai
Vállalkozások Szövetségének
elnökével.
Aztán
szó volt arról, hogy mire jó Eu Réka, a
holografikus nő, akinek mesterséges intelligenciája
képes válaszolni az Európai Unióval
kapcsolatos kérdésekre. Tatai Gábor mesterséges
intelligencia-kutató, az AITIA Rt. elnöke és
Kömlődy Ferenc író-szerkesztő mondta el a
legfontosabb érdekességeket. Mindketten jelen voltak a
digitális hölgy születésénél,
sőt fogantatásánál: az Eurobot magyar fejlesztés
és újabb előrelépés a gép és
az ember kommunikációjában.
Ismét
lezajlott Budapesten a Challenge 24 elnevezésű programozó
verseny, amely tavaly óta nemzetközi esemény,
mivel Ázsiából és Amerikából
is érkeznek jelentkező csapatok a 24 órás
nonstop szellemi erőpróbára. Az egy napos verseny alatt
működő rendszert kell megvalósítaniuk a
csapatoknak: az eredmény egy jó buli és
összehasonlítás - vajon hol tartanak a
fiatal programozók egymáshoz képest és
mire képesek rövid idő alatt. A stúdióban
az egyik szervező, Zolnay Zoltán és a nyertes magyar
csapat egyik tagja, Blahut György mesélték el,
hogyan fárasztották ki a külföldi
versenyzőket...
A műsor visszahallgatása az alábbi címről lehetséges:
http://real1.radio.hu/kossuth/2004/05/12/2004-05-12-k17.ram
(A hírek után kezdődik.)
***************************
Válogatás a Nagyvilág és a MODEM IDŐK Online hírszolgálatának legérdekesebb híreiből:
- Gyér érdeklődés a számhordozhatóság iránt
Az összes mobilos ügyfél számához
viszonyítva ezreléknyi szintet képvisel az
elindított számhordozási eljárások
száma a lehetőség első két hetében -
közölte a Pannon GSM kommunikációs
igazgatója.
http://www.radio.hu/read/89443
- Egy év alatt megduplázódott a spamek száma
Szűk egy év alatt megduplázódott a spamek száma:
ma minden e-mailre kilenc kéretlen küldemény jut -
hangzott el a héten egy budapesti sajtóbeszélgetésen.
http://www.radio.hu/read/89341
- A vonalkód jövője
A termékek rádiófrekvenciás technológián
alapuló egyedi azonosításával évente
dollármilliárdok takaríthatók meg.
http://www.radio.hu/read/89251
- A kisebb cégek közel felének van számlázó szoftvere
A hazai üzleti szolgáltató szektor kisvállalatainak
kevesebb mint fele (43 százalék) rendelkezik számlázó
szoftverrel, holott jelentős részük már
rendelkezik személyi számítógéppel
- derül ki egy friss kutatásból.
http://www.radio.hu/read/89202
- Közműszámlák kiegyenlítése mobiltelefonnal
A két legnagyobb hazai mobilszolgáltató olyan,
banki rendszerektől független, nyitott technológiát
dolgozott ki, amelynek segítségével a
pénzintézetek átültethetik
szolgáltatásaikat mobiltelefonra.
http://www.radio.hu/read/89068
- Az információhoz való jog, az EU és az internet
A XXI. századra az információ külön
értékké vált, amelynek birtoklása,
megszerzése előnyt jelent azok számára akik az
információhoz hozzáférnek, és
komoly hátrányt jelent a kirekesztetteknek.
http://www.radio.hu/read/89016
- Munkában a hírközlési jogok biztosa
Aki nem akar több tízezres internetes számlát
fizetni, az kérjen kódot, ami letiltja a külföldi
kalózokat a hívószámról - ezt
Juhász Károly, a hírközlési jogok
biztosa tanácsolja, de már keresi az ennél
fogyasztóbarátabb megoldást is.
http://www.radio.hu/read/88711
- Ingyenes cégadatok WAP-on
Olyan ingyenesen elérhető cégadatbázist hozott létre
az egyik cég, amit mindenki korlátozás nélkül
használhat WAP böngészővel rendelkező
mobiltelefonnal.
http://www.radio.hu/read/88639
- Május közepén érkezik a SuSE Linux 9.1
Rengeteg újdonsággal jelenik meg a legújabb SuSE
programcsomag magyar kiadása. A május közepén
megjelenő 9.1-es verzió az otthoni és a szakértő
felhasználóknak egyaránt számos
újdonságot kínál.
http://www.radio.hu/read/88633
- Weboldal segíti a mozgáskorlátozottak életét
Az információs weboldal mozgásukban korlátozottak
- babakocsit tolók, nehezen vagy bottal közlekedők,
mozgássérültek - részére Budapest
természeti környezetének akadálymentes
használhatóságáról tájékoztat.
http://www.radio.hu/read/88509
- Elkészült az első magyar elektronikus számla
Az elektronikus számlakibocsátásról szóló
rendelet hatályba lépése - amellett, hogy
egybeesik uniós csatlakozásunkkal - áttörést
jelent a hazai elektronikus ügyintézés széleskörű
elterjedésében.
http://www.radio.hu/read/88316
- Tovább erősödik az online médiapiac
A négy legnagyobb online kiadó adataira támaszkodó
index szerint 2003 első negyedévéhez képest 50
százalékkal nőtt az online hirdetési piac
mérete.
http://www.radio.hu/read/88179
- Felmentették az Elender rendszerét feltörő fiatalokat
Amikor a két ifjú webmetsző 1999. december 29-én
feltörte az Elender Rt. rendszerét, még nem volt
hatályos a BTK "hackertörvény"-ként
emlegetett szakasza, tettük ezért nem esik büntetőjogi
megítélés alá.
http://www.radio.hu/read/88036
- Multimédiás számítógépterem a pesti állatkertben
Multimédiás számítógéptermet szerelt fel az Oktatási
Minisztérium a Fővárosi Állat- és
Növénykertben. Az ide látogató, szakköri
munkát végző gyerekek lehetőségeit bővíti
az az újdonság.
http://www.radio.hu/read/87941
- EU: nem veszélyesek a mobiltelefon-antennák
A spanyol, német és brit EU állampolgárok
petícióikban arra kérték Brüsszelt,
hogy vizsgálja meg, károsíthatják-e a
telefonantennák a közelükben élők egészségét.
http://www.radio.hu/read/87934
- 5600 iskola kap a Staroffice-ból és Openoffice.org-ból
A StarOffice 7 irodai programcsomagot és az OpenOffice.org-ot
5500 közoktatási és 67 felsőoktatási
intézmény, valamint diákok ezrei számára
teszik elérhetővé Magyarországon költséges
licencdíjak nélkül.
http://www.radio.hu/read/87762
- Úton a "A számítástechnika mindenkié..." vándorkiállítás
A tavaly augusztusban megnyitott nagysikerű informatika-történeti
kiállítás 2004. május 3-tól június
30-ig látható Sátoraljaújhelyen.
http://www.radio.hu/read/87726
- Javulhat a magyar bíróságok informatikai ellátottsága
Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke,
Kovács Kálmán informatikai miniszter és
Bakonyi Péter, az IHM helyettes államtitkára
tárgyalt a bírósági szervezet
informatikai helyzetének javításáról.
http://www.radio.hu/read/87616
- Hazánkban is megjelenik az infrás robotporszívó
Jön a világ első robotporszívójának második
változata, mely rengeteg technikai újítást
tartalmaz, pl. aktív infravörös radart, mely
érzékeli a lépcsőket; programozható
időzítőt, valamint még intelligensebb navigációs
algoritmust.
http://www.radio.hu/read/87446
Még több hír - a naponta többször is frissülő híroldalunkon:
http://www.radio.hu/index.php?rovat_id=229
A legfontosabb híreink címei felkerülnek a
http://www.netidok.hu címoldalára is!
-----------------------------------------------
Netidők Hírlevél
A Netidők a Petőfi Rádió digitális talkshow műsora (korábbi nevén MODEM IDOK). Hallható (immár) minden hétfőn 23:03 és 0:00 között Budapesten a 94,8 MHz-es frekvencián (további frekvenciák az országban: http://www.mr2-petofi.hu/frekvenciak.html), valamint képben és hangban az interneten, továbbá a felvételek visszakereshetőek MP3 formátumban a PC World magazin CD/DVD mellékletén is. A Petőfi Rádió a Hot Bird 4 műholdról is vehető, a Duna Televízió képe melletti egyik hangcsatornán.
A Netidők Online a műsorhoz kapcsolódó önálló internetes tartalomszolgáltatás.
A Netidők Hírlevél a Netidők Produkció időszakosan megjelenő ingyenes e-mail kiadványa.
A Netidők Produkció vezetője: Szilágyi Árpád
A Netidők asztaltársaságának tagjai: Bódi Zoltán, Borek András, Dragon György, Kovács "Tücsi" Mihály, Laufer László, Pintér Róbert, Spányik Balázs, Szilágyi Árpád
E-mail: netidok kukac netidok pont hu
Chat: http://chat.gyaloglo.hu, Csüti-csati szoba (a műsor felvételekor! szerda esténként kb. 20 órától 21 óráig)
További elérhetőségeink a honlapunkon: http://www.netidok.hu
A hírlevelet azoknak küldjük, akik azt megrendelték. A hírlevél szabadon terjeszthető. Megrendelni ingyenesen lehet, ehhez egy tetszőleges tartalmú levelet kell küldeni a szilagyiarpad kukac netidok pont hu címre. (A hírlevelet ugyanezen a címen lehet lemondani.)
Partnereink: Hungary.Network Rt., Gyalogló.hu, PC World (IDG)
Minden jog fenntartva.
2007
|