|
***************************
MODEM IDŐK Hírlevél
1. évfolyam, 16. szám
2003.09.07.
http://www.netidok.hu
***************************
Vendégünk lesz Pierrot - ön is kérdezhet tőle!
A MODEM IDŐK jövő heti vendége Pierrot, a közismert
énekes-zeneszerző-producer lesz: ő és csapata most valósította meg a
számítógépes kalandjáték régóta dédelgetett tervét. A hallgatók pedig az
adásidő alatt az interneten és telefonon is kérdezhetnek tőle.
"Jelenleg időm legnagyobb részét egy igazi multimédiás munka, egy
számítógépes kalandjáték fejlesztése tölti ki. Ebben természetesen sok zene
és egyéb hangfelvétel is helyet kap, de feladatom szerint az egész projektet
kell átlátnom és működtetnem, így minden oldalával sokat foglalkozom" -
nyilatkozta idén tavasszal e sorok írójának adott, az Internet Kalauzban
megjelent exkluzív interjú során Pierrot.
Pierrot egyébként annak idején az elsők között jelent meg a világhálón,
hiszen már 1996-ban, a "hőskorban" is elérhető volt a honlapja. Az is
közismert, hogy naponta sok-sok órát ül számítógép előtt. A zenei szoftverek
mellett grafikai és egyéb multimédiás programokat is használ, és sokat
használja az internetet is - leginkább egyébként céltudatosan, munkára.
Az Agon Game néhány nappal ezelőtt készült el. S hogy hogyan és miért kezd
egy zenész egy számítógépes kalandjáték fejlesztésébe, és hogy mitől
különleges ez a játék, megtudhatjuk a szeptember 11-i adásból.
Szalay Dániel
Képekkel és linkekkel illusztrált cikkünk:
http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=52651
***************************
A tartalomból:
- Együttműködik az RTL Klub műsora és a MODEM IDŐK
- 2003. szeptember 4-i műsorunkban történt
- 2003. augusztus 28-i műsorunkban történt
- Telefonos játék: nemsokára Network Associates nyeremények
- Dányi Endre visszatért
- Nemsoká' megújul a MODEM IDŐK
- Linkajánló 2003. szeptember 1.
- Linkajánló 2003. szeptember 5.
- A Nagyvilág legérdekesebb hírei
- Impresszum
***************************
Híreink:
-
Együttműködik az RTL Klub műsora és a MODEM IDŐK
Szilágyi Árpád, a műsorunk házi- és rendszergazdája elmondta: a MODEM IDŐK
és az RTL Klub Ponthu című, szintén számítógépekkel foglalkozó műsora
mostantól együttműködik. Ennek keretében a MODEM IDŐK munkatársai linkeket
ajánljanak a Ponthu szerkesztői figyelmébe. Ezek az internetcímek azután
elhangzanak és bemutatásra kerülnek a szintén csütörtök éjszaka, a MODEM
IDŐK után nem sokkal kezdődő tévéműsorban is. A két műsor pedig egymást
ajánlja.
http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=51445
-
2003. szeptember 4-i műsorunkban történt
Netdoktornő helyett a neten is megjelenő doktorokkal foglalkoztunk, mert a
Házipatika.com nevű egészségügyi portál új szolgáltatása keretében a hazai
orvosok elkészíthetik "virtuális rendelőjüket". Ahogy Kocsis Gábor, a
Házipatika.com főszerkesztője a műsorban elmeséli, így tényleg megvalósulhat
a szabad orvosválasztás: ha sok doktor bejelentkezik a rendszerbe, akkor
megkereshetjük azt a szakorvost akire éppen szükségünk van és aki a
lakóhelyünkhöz közel van. Hírsziporkázó rovatunkban beszámoltunk arról, hogy
a kiadók közül elsőként a Universal Music lépte meg azt, amire már régóta
számítottunk: csökkentette a hanglemezei árát. Erre kényszerítette a
digitális korszak tömeges MP3 letöltögető divatja. Várhatóan nem ők lesznek
az egyetlenek. Infoszótárunk az MPEG rövidítésnél nyílt ki, PC Tippünk pedig
egy ingyenes program volt, amellyel a számítógépen írhatjuk meg az SMS-t, de
a mobiltelefonnal küldjük ki. A végén pedig a hírválasztóban beszámoltunk
arról, hogy a távol-keleti országok egy Windows rivális kifejlesztésén
fáradoznak
Hallgatnivaló:
http://www.netidok.hu/real_archiv/modemidok20030904.ram
(Hírlevelünk lapzártájakor még nem elérhető a fenti fájl, remélhetőleg a hétfői nap folyamán már meghallgatható az adás.)
Az adáshoz kapcsolódó linkek, cikkek:
1. Végre jönnek az olcsóbb zenei CD-k
Régóta rettegnek a zenei kiadók attól, hogy az internetes zenei letöltések tönkreteszik őket. Most végre a legnagyobb óriás rájött: lehet versenyezni az internettel, ha megfelelően megfizethető áron adják lemezeiket.
http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=52521
2. Microsoft SMS Sender
Érdekes segédprogrammal lepte meg a világot a Microsoft: az SMS-küldő számítógépünkre csatlakoztatott mobiltelefonunkon küld szöveges üzeneteket.
Már olvasható Chatman eheti PC-tippje.
http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=52373
3. MPEG
A Moving Picture Expert Group 'mozifilm szakértői csoport' szószerkezetből alkotott mozaikszó a házimozi rendszerekben alkalmazott digitális kép- és hangkódolási eljárást jelenti, bár a fejlesztői csoportot nevezi meg.
http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=52424
-
2003. augusztus 28-i műsorunkban történt
A műsor elején kis élménybeszámolóval kezdett az asztaltársaság, hiszen az
ezt megelőző hétvégén zajlottak az Anti-Digitális Napok, melynek keretében
csapatunk elzarándokolt egy vendvidéki falucskába pihenni. Heti hírsziporka
témánk ezúttal a fájlcserélgető rendszereket visszaszorító programok voltak,
amelyek a jelek szerint terjedőben vannak. Aztán ismét feltűnt Dányi Endre
szociológus, akivel az egy nappal korábban lezajlott budapesti flashmob
rendezvényről beszélgettünk. A fő kérdés az volt, vajon tekinthető-e igazi
közösségnek egy ilyen villám-társulás, akik a meghökkentés céljából gyűlnek
össze. Nem kevésbé fura az a két mobilos esemény, amelyről a Netdoktornő
számol be: egy finn közel 100 méterre hajította maroktelefonját, a briteknél
viszont kezdeményezés indult a mobilok kijelzőjén elérhető pornó-tartalmak
megfékezésére. Házimozis kifejezéseink sorában most a surround szóhoz
érkeztünk az Infoszótárban, PC tippünk pedig ez alkalommal egy IncrediMail
nevű levelezőprogram volt, amellyel az eddig kizárólag a hollywoodi
filmekben látható emailezést lehet megvalósítani: hatalmas forgó "e" és "@"
betűk, hihetetlen animációk.
Hallgatnivaló:
http://www.netidok.hu/real_archiv/modemidok20030828.ram
Az adáshoz kapcsolódó linkek, cikkek:
1. A Nagy Testvér figyel: A fájlcserélőket szűrni kell Ha nem megy a RIAA-nak, majd a rendszergazdák megmutatják A RIAA mindent megtesz, hogy a fájl-cserélő rendszereknek leáldozzon. Azonban lehet, hogy a peer-to-peer cserélők halálát vállalati rendszergazdák milliói okozzák majd?
http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=51989
2. MODEM IDŐK kirándulás
Ahogy azt már majdnem két héttel ezelőtt megírtuk, és a műsorban is beszámoltunk róla, az Asztaltársaság néhány napra pihenni ment az ország legnyugatibb részére, a Vendvidékre, ahol sok-sok olyan fotó készült, ami már elérhető a MODEM IDOK Online-on a Látnivalók menüpont alatt, de ezek mellett a képek mellett további 25 olyan kép is létezik, amelyeket csak a MIBKO-ról (MODEM IDŐK Baráti Kör Online) lehet letölteni!
http://mibko.atw.hu
3. Surround hang
A surround hangrendszer a természetes hangélményt nyújtó digitális hangtechnológia összefoglaló neve, emellett a Dolby Surround márkaneve. A surrround kifejezés tövében megtalálható a round, azaz 'kör' szó, vagyis a surround hang körülvesz minket.
http://www.netidok.hu/sorozat/szotar20030828.html
-
Telefonos játék: nemsokára Network Associates nyeremények
A MODEM IDŐK élő adásainak játékaiban rövidesen az újságnyeremények mellé a
Network Associates (NAI) dobozos, kimondottan otthoni felhasználóknak
fejlesztett programját is oda tudjuk tenni a magazinok mellé. Érdemes velünk
játszani a csütörtök esti műsorok alkalmával, hiszen vírusölőt, tűzfalat és
spamszűrőt is lehet majd nyerni. Telefon: (1) 328 85 55. (Adásidő alatt, a
kérdés elhangzása után.)
-
Dányi Endre visszatért
Ismét fel-fel bukkan majd a MODEM IDŐK-ben a műsor "digitális szociológusa", Dányi Endre. Legutóbb augusztus 28-án volt a vendégünk, amikor is az egy nappal korábban lezajlott budapesti flashmob rendezvényről beszélgettünk vele.
http://www.netidok.hu/real_archiv/modemidok20030828.ram
-
Nemsoká' megújul a MODEM IDŐK
A háttérben folyamatosan zajlik a műsor internetes és hallható változatának fel-, illetve megújítása. Készül az új honlap a letisztultabb megjelenéssel. Az új honlapon korszerűsített design fogadja majd az odalátogatókat. A szignálok felújítása is folyamatban van. Előreláthatólag szeptember második felében már a hallgatók és az internetezők is találkozhatnak az újításokkal.
-
Linkajánló 2003. szeptember 1.
A MODEM IDŐK rádióműsor és a Ponthu televízióműsor linkajánlója. Néhány mondat, egy kép és egy kattintás. Hadd áramoljanak a bitek! :-)
http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=51925
-
Linkajánló 2003. szeptember 5.
A MODEM IDŐK rádióműsor és a Ponthu televízióműsor linkajánlója. Immár második alkalommal mutatunk érdekes vagy hasznos linkeket. Csak akkor kattintson, ha a kurzor átalakul! :-)
http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=52570
***************************
A Nagyvilág legérdekesebb hírei:
-
Doktorok a világhálón
Egyedülálló kezdeményezés indult "Orvosok a hálón" címmel. Az internetes oldal lehetőséget biztosít minden orvos számára saját bemutatkozó weboldal létrehozására: a betegek így könnyebben választhatnak orvost.
http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=52244
-
Tévé az újságban, műsorvezető farmerban: belépés nyakkendő nélkül!
Az egyik legismertebb informatikai magazin szeptemberi számától kezdve a mellékelt korongokról egy harminc perc körüli műsoridejű, önálló számítástechnikai "TV műsort" is megtekinthet az olvasó.
http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=51926
-
Kimosható chip ruhákba
A Texas Instruments nevű amerikai cég, egy olyan RFIS (rádiófrekvenciás azonosító rendszer) nevű chipet hozott létre, amelynek segítségével azonosítani lehet ruhadarabokat.
http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=51216
-
Családjukkal gyalogló informatikusok
Vasárnap, 10 órai kezdettel rendezik meg, az első széles körű szabad
szoftveres kirándulást. A szabad szoftverek iránt érdeklődő emberek és
családtagjaik kellemesen tölthetik el az időt a természetben.
http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=51668
-
Internetet népszerűsítenek a Sulinet Expón
Az idei INFOmarket kiállítás egyik érdekessége és várhatóan a legnagyobb
közönség-érdeklődésre számot tartó része lesz a Sulinet Expressz Programban
részt vevő cégek kiállítási szigete a D pavilonban.
http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=51910
-
Portál a daganatos betegségekről
A www.daganatok.hu címen elérhető website célja, hogy minden a témában
érintett ember megfelelő információhoz juthasson a daganatos betegségek
megelőzéséről, szűréséről és kezeléséről.
http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=52063
-
Jó esély van a Sobig.F féreg írójának kézre kerítésére
Renske Galema, a Network Associates osztrák és kelet-európai régióigazgatója
szerint jó esély van a dollármilliárdos károkat okozó Sobig.F féreg írójának
kézre kerítésére.
http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=51732
-
Vödrökbe gyűjtött hibajelentések
A számítógépek teljesítménye egyre nagyobb, a felhasználók pedig egyre több
szoftverfunkciót és egyre könnyebben kezelhető alkalmazásokat szeretnének. A
munkát időnként megzavarja, ha lefagy a rendszer.
http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=51250
-
World Cyber Games 2003
A világ egyik legrangosabb játékversenyét, a Samsung World Cyber Games
magyarországi selejtezőjét harmadik alkalommal rendezik meg. A versenyzők
közel 50 órán át mérik össze tudásukat a különféle számítógépes játékokban.
http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=51147
További érdekes hírek tőlünk:
http://www.radio.hu/index.php?rovat_id=45
A legfrissebb híreink címei felkerülnek a http://net.hu/modemidok címoldalára is!
-----------------------------------------------
Netidők Hírlevél
A Netidők a Petőfi Rádió digitális talkshow műsora (korábbi nevén MODEM IDOK). Hallható (immár) minden hétfőn 23:03 és 0:00 között Budapesten a 94,8 MHz-es frekvencián (további frekvenciák az országban: http://www.mr2-petofi.hu/frekvenciak.html), valamint képben és hangban az interneten, továbbá a felvételek visszakereshetőek MP3 formátumban a PC World magazin CD/DVD mellékletén is. A Petőfi Rádió a Hot Bird 4 műholdról is vehető, a Duna Televízió képe melletti egyik hangcsatornán.
A Netidők Online a műsorhoz kapcsolódó önálló internetes tartalomszolgáltatás.
A Netidők Hírlevél a Netidők Produkció időszakosan megjelenő ingyenes e-mail kiadványa.
A Netidők Produkció vezetője: Szilágyi Árpád
A Netidők asztaltársaságának tagjai: Bódi Zoltán, Borek András, Dragon György, Kovács "Tücsi" Mihály, Laufer László, Pintér Róbert, Spányik Balázs, Szilágyi Árpád
E-mail: netidok kukac netidok pont hu
Chat: http://chat.gyaloglo.hu, Csüti-csati szoba (a műsor felvételekor! szerda esténként kb. 20 órától 21 óráig)
További elérhetőségeink a honlapunkon: http://www.netidok.hu
A hírlevelet azoknak küldjük, akik azt megrendelték. A hírlevél szabadon terjeszthető. Megrendelni ingyenesen lehet, ehhez egy tetszőleges tartalmú levelet kell küldeni a szilagyiarpad kukac netidok pont hu címre. (A hírlevelet ugyanezen a címen lehet lemondani.)
Partnereink: Hungary.Network Rt., Gyalogló.hu, PC World (IDG)
Minden jog fenntartva.
2007
|