|
***************************
MODEM IDŐK Hírlevél
1. évfolyam, 0. szám
2003.01.26.
http://www.netidok.hu
***************************
Kedves Olvasónk!
Ön egy - bátran és szerénytelenség nélkül állíthatjuk - ha nem is történelmi, de mindenképpen médiatörténeti pillanat részese. 77 évvel azután, hogy létrejött a Magyar Rádió, illetve annak jogelődje, valamint 7 évvel azután, hogy elindult a MODEM IDŐK, most a MODEM IDŐK rádióműsor, illetve az ahhoz szorosan kapcsolódó MODEM IDŐK Online első online hírlevelét olvassa. Ha másért nem, ez már csak azért is médiatörténeti esemény, mert ön egy heti rendszerességgel hangban jelentkező műsor reményeink szerint szintén rendszeres szöveges kiadványát olvassa, amihez szorosan kapcsolódik a műsor a magyar médiában elsők között beindított, és azóta is folyamatosan fejlődő honlapja.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy ez még csak egy próbaszám, így előfordulhat, hogy esetleg hibát talál benne. Ez esetben kérjük, jelezze azt szerkesztőségünknek, hogy a következő szám még jobb lehessen. Várjuk visszajelzését jól megszokott csatornáinkon (lásd elérhetőségeinket alább), ha bármilyen ötlete lenne. Működik jól megszokott e-mail címünk is: modemidok kukac modemidok pont hu
Minden visszajelzésnek örülünk, hiszen a hírlevelet nem saját magunknak, hanem a kedves olvasónak készítjük.
A MODEM IDŐK és a MODEM IDŐK Online
---------------------
A tartalomból:
- Nyerni szeretnénk az Informatikai és Hírközlési Minisztérium pályázatán
- Januári vendégeink voltak
- Hírsziporka mesterünk hiánya és ennek oka
- Hetente nyereményjáték a MODEM IDŐK-ben - értékes ajándékokkal, jópofa kérdésekkel
- Buli.TV-MODEM IDŐK: hamarosan élőben is benézhetsz a stúdióba
- Új rovatok, bővülő tartalom a MODEM IDŐK Online-on
- Új MODEM IDŐK háttér
- Képek adás közben, archív adások szöveges kivonattal is, hírlevél archívum
- MODEM IDŐK Hangposta
- Feltörték a Gyalogló Chat-et
- A Guru titkai
- Szilágyi Árpád január 1-én is műsort vezetett
- MIBKO-hírek - önkéntes segítőkre lenne szükség
- Kitekintés a nagyvilágba - hírválogatásunk
- Impresszum
---------------------
Részletesen:
Nyerni szeretnénk az Informatikai és Hírközlési Minisztérium pályázatán Szerkesztőségünk is benevezett arra a médiapályázatra, amelyet a tavaly tavasszal megalapított IHM írt ki nemrégiben. A pályázatot az információs társadalom eszméjének, kultúrájának terjesztése és népszerűsítése érdekében írták ki. A támogatás célja: az infokommunikációs technológiák és az új média lehetőségeinek megismertetése, a digitális írástudás elterjesztése, a minőségi online tartalmak népszerűsítése, a penetráció növelése, új belépők orientálása, speciális társadalmi szegmensek információs társadalomba történő bekapcsolása. A támogatás révén megjelenő tartalmak digitalizálása és archiválása révén azoknak szélesebb közönség számára is hozzáférhetővé kell válniuk. Sajnos a MODEM IDŐK rádióműsor és annak online kiadása jelenleg szűkös erőforrásokból működik, és elsősorban a készítők lelkesedésének köszönhetően létezik. Bízunk benne, hogy a pályázaton sikeresen szereplünk majd, hiszen úgy gondoljuk, valamennyi kiírási feltételnek és a pályázat céljainak is eleget teszünk. Sikeres részvételünk eredményét hallgatóink és honlapunk látogatói is tapasztalhatnák, hiszen számos olyan lehetőséget tervezünk, amelyekhez a médiapályázaton való sikeres szereplésünk némi "lökést" adhatna.
Januári vendégeink voltak:
Az év első hónapjában a MODEM IDŐK adásainak számos vendége volt. Na jó, volt, aki csak hangban, azaz telefon kapcsolódott be a produkcióba, azonban ennek is oka volt. A Miss Internet Hungary 2002 internetes szépségverseny győztese személyesen is jelen volt stúdiónkban, és egy hétre rá egy egészen más téma kapcsán Kovács Győző Neumann-díjas is ott ült az asztaltársaságban. Vele a számítástechnika régmúlt dolgairól, például a különleges M3-as gépről, Neumann Jánosról, a Neumann-évről, illetve Kovács Győző hetekben megjelent új könyvéről beszélgettünk, melynek címe: Válogatott kalandozásaim informatikában - - Történetek a magyar (és a külföldi) számítástechnika (h)őskorából. Január 27-i műsorunkban két miskolci fiatallal váltottunk néhány szót telefonon a Gyalogló Chaten először virtuálisan megkötött, majd később hivatalosan, anyakönyvvezető előtt is tervezett házassági fogadalmukról. Természetesen mindez visszahallgatható honlapunk Archívum rovatában hangban is.
Hírsziporka Mesterünk hiánya és ennek oka
Sokan jelezték nekünk az elmúlt hetekben, hónapokban, hogy hiányolják műsorunkból Dragon Györgyöt, ismertebb nevén a Hírsziporka Mestert, aki színes anekdotáival mindig új színt hozott talk show-nkba. A Hírsziporka Mester azért hiányzik mostanában, mert Százhalombattára költözött, és így nehézséget okoz számára a bejárás, mivel jelenleg csak tömegközlekedéssel tudna bejárni hozzánk. A jó hír: arról tájékoztatott bennünket, hogy amint sikerül beszereznie egy autót, visszatér a műsorba. Mint mondta, neki is hiányzik a társaság, és reméli, hamarosan ismét közénk állhat, pontosabban a stúdióba ülhet csütörtökönként.
Hetente nyereményjáték a MODEM IDŐK-ben - értékes ajándékokkal, jópofa kérdésekkel
Folytatódik a Symantec, az IDG (PC World), a Prím (Internet Kalauz, Business Online) támogatásával a nagy népszerűségnek örvendő heti játékunk. Nem olyan régen bővült a nyeremények köre, így már nem csak vírusölőt lehet nyerni. A múlt heti adásunkban például a Personall Firewall 2003-as tűzfal szoftverhez lehetett hozzájutni. (December hónapban a Norton Antivirus 2003 magyar változatát kaphatták meg a szerencsés játékosok.) Fontos hír ugyanakkor, hogy mostantól egy ideig nem a fórumunk erre a célra kialakított rovatában, hanem telefonon játszunk. Adásidő alatt van csak mód játszani, és az első helyes megfejtőé a felajánlott ajándék. (A telefonszámot lásd elérhetőségeink között.) Ide tartozik az a fontos információ is, hogy ezentúl a PC World-öt az IDG-kiadó szerkesztőségében lehet csak átvenni. Ezt sajnos azért vagyunk kénytelenek bevezetni, mert számos alkalommal az értékes ajándék a postai kézbesítés során - számunkra rejtélyes és megmagyarázhatatlan okok miatt - szőrén-szálán elveszett.
Célegyenesben a Buli.TV közvetítése
Hamarosan beleshet a stúdiónkba élőben is. Már csak egy kis türelmet kérünk, és a www.bulitv.hu oldalon élőben követheti majd, mi történik adás közben.
Online újdonságaink
Számos új rovat és bővülő tartalom
Javasoljuk, nézzen szét jó alaposan a honlapon, hiszen számos új rovattal és szolgáltatással találkozhat. Épp most indul a PC Tipp rovat, természetesen archiváljuk a hírleveleket is, amit az Extrák/Hírlevél menü alatt talál, és már folyamatosan fejlődik a hét ?-tárgya rovat is. Ezentúl e rovatban jelennek meg azok a jópofa, különleges, ultramodern vagy ultrarégi tárgyak fotói, amelyekről a MODEM IDŐK adásában is beszélünk. Ilyen tárgy volt például egy laptop a rendszerváltás idejéből, egy digitális hangrögzítő a XXI. századból, a híres-hírhedt lendületlabda, az összehajtható billentyűzet, vagy például az "ősi" M3-as számítógép egyik komponense. Látogassa gyakran az Extrák almenüt is!
Itt érdemes még megemlíteni azt is, hogy egyik lelkes hallgatónk, Szajd készített egy különleges képet, melyet a legfanatikusabbak minden bizonnyal beállítanak a gépükön, hiszen egy MODEM IDŐK háttérképről van szó. És ha már képekről esik szó, minél többször nézze a "Képek adás közben" rovatot is, hiszen mostanában szinte napi, de legalább heti-kétheti gyakorisággal mindig felkerülnek újabb képek is a weblapnak ebbe a rovatába.
Hangarchívum szövegesen is
Egy ideje feltöltjük az adások szöveges összefoglalóját is az adásainkat az utókornak hangban is megörökítő Archívum rovat fájljai mellé. Ezáltal könnyebben visszakereshetővé váltak a régebbi adások. Folyamatosan dolgozunk a régebbi adások archívumainak hasonló módon történő feltöltésén, és a jövőbeni adások kivonatait is - lehetőségeinkhez mérten - fel fogjuk tölteni. Most pedig kukkantson be az Archívumba, ha netán nem látta még a fejlődést!
MODEM IDŐK Hangposta
Hogy ne csak e-mail üzeneteket vagy a postai képeslapokat, netán internetes vendégkönyvi beírásokat kapjunk hallgatóinktól (bár ezek is fontosak számunkra!), beindítottuk a MODEM IDŐK Hangpostát, mely egy városi telefonszámon jelentkező, digitális üzenetrögzítő. Bárki üzenetet hagyhat rajta, akár ön is! És hogy miért jobb ez egy hagyományos üzenetrögzítőnél? Hát azért, mert az üzeneteket digitális formában tárolja a rendszer, így azok közül néhány, amelyiket a szerkesztő, Szilágyi Árpád érdekesnek talál, elhangozhat akár az élő adásban is csütörtökön este, a jól megszokott időpontban, 10 órakor kezdődő talkshow-ban. Hívja a nem emeltdíjas Hangpostát a 06 (1) 328-7205-ös telefonszámon, és szóljon bele ön is a MODEM IDŐK-be!
Ami még hozzánk kapcsolódik:
Feltörték a Gyalogló Chat-et
Az ismeretlen elkövető miatt egy időre a Guards munkatársainak le kellett állítani azt a kiszolgálót, melyet mi magunk is csetelésre használunk a MODEM IDŐK adása közben, hogy annak segítségével hallgatóinkat is bevonjuk az adás szerkesztésébe. Szerencsére a betörés nem adás közben történt, így minket kevésbé érintett a crackertámadás, de így is elítéljük. Ráadásul minden csetelőnknek emiatt újból regisztrálnia kellett magát, vagyis az ismeretlen webmetsző ártatlan embereknek okozott bosszúságot. Reméljük, sikerül kézre keríteni a tettest.
A Guru titkai
Szilágyi Árpád már január elsején is élő műsort készített. Szerkesztőtársaival együtt a Kossuth Rádió Digitális című műsorában a jövővel foglalkozott. A Guru interjút készített egy mesterséges intelligencia (AI) kutatóval, aki elmondta, hogy az érzelmek már "csupán" eszközök, amelyek befolyásolják a robotok működését. A szerdánként jelentkező műsor említett adása visszahallgatható ezen az internetes címen RealOne, illetve RealPlayer lejátszó segítségével: (Néhány másodperccel a 17 órai hírek után kezdődik.)
http://real1.radio.hu/kossuth/2003/01/01/2003-01-01-k17.ram
A Guru által szerkesztett-vezetett Digitális legutóbbi (január 22-i) összefoglalója egyébként itt található meg:
http://www.radio.hu/index.php/read/16307
Szilágyi Árpád január 16-án bemutatót tartott a Kossuth Rádió vezetőinek az internetről mint tömegkommunikációs csatornáról, a Magyar Rádió és a BBC (British Broadcast Corporation) portáljának összevetéséről és a Kossuth adó internetes lehetőségeiről. A Guru mellesleg 2002 novembere óta a Kossuth adó internetes oldalának egyik szerkesztője is.
A MODEM IDŐK Baráti Kör Online (MIBKO) felhívása
A MIBKO fejlesztésén jó ideje lelkesen munkálkodó Tóth QS János tokaji hallgatónk továbbra is várja azok jelentkezését, akik szeretnének beszállni az ország legjobb rádiós rajongói site-jának, a baráti kör online-nak építgetébe. Keresd QS Jánost, illetve az ő és barátainak fanklubját a http://mibko.atw.hu címen!
A Nagyvilág legérdekesebb hírei:
4-5 hír a legérdekesebb információk közül
Braille-íráshoz hasonló új adattárolási technológia
Egy európai kutatókból álló csapat mostanság olyan kutatásokat végez, melyek célja egy új generációs adattárolási technológia létrehozása. A molekuláris szinten működő technológiáról a kutatók elmondták, hogy működési elve nagyban hasonlít ahhoz, ahogy a vakok letapogatják a Braille-írást, vagyis a vakírást, segítségével pedig négyzetcolonként akár 100 Gb (Gigabit) adatot is el lehet majd tárolni.
(forrás: http://hirek.prim.hu/cikk.prm?id=33422)
Élő szövet a tintasugaras nyomtatóból
Amerikai kutatóknak sikerült egy átalakított tintasugaras nyomtatóval élő sejteket háromdimenziós csövekké összeilleszteni. Ennek során a tintapatron tartalmát egy olyan géllel helyettesítették, amely élő sejteket tartalmazott. A kutatók szerint ez a kísérlet az első lépés a komplex szövetek, vagy akár teljes szervek legyártásához. Az élő gél továbbításához a festék viszkozitását, hőmérsékletét és elektromos vezetőképességét elemző szoftvert át kellett írni, és a továbbítás útját is megváltoztatták, írta a New Scientist. A nyomtatás során egyenként hordják fel a rétegeket, és így alakul ki a 3D struktúra. A nem mérgező, biológiailag lebontható gél ennek során az élő sejteket tartó vázként működik. A nyomtatást követően 32 fokos hőmérsékleten megkeményedik, de 20 fok alatt tartva folyékony. Ha egy idő múltán a sejtek szövetté összenőttek, a gélt eltávolítják.
Clemson University Nanoscale Biointerfaces Lab - http://tboland-pc.ces.clemson.edu/
(Index)
A Comdex Hungary fővédnöke az IHM
Kovács Kálmán informatikai miniszter vállalta el a Comdex Hungary fővédnökségét, de információink szerint az oktatási és az egészségügyi témák kapcsán ez a két minisztérium is védnöki szerepkört vállal. (Forrás: http://www.prim.hu/hirek/cikk.prm?id=33413)
Dr. Rácz Zsolt, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium közigazgatási államtitkára, Dr. Réthy Imre, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közigazgatási államtitkára és Olivier Mossé az ERTICO (Európai Közúti Telematikai Alkalmazásokat Koordináló Szervezet - Intelligens Közlekedési Rendszerek és Szolgáltatások, Európa) vezérigazgatója együttműködési megállapodást írt alá a 2004-ben Budapesten megrendezendő 4. Európai Intelligens Közlekedési Rendszerek Kongresszus és Kiállítás ügyében. Az ERTICO szervezet javaslatára a 4. Európai Intelligens Közlekedési Rendszerekkel foglalkozó Kongresszus és Kiállítást ("ITS 2004") Budapesten rendezik 2004. májusában. Az eddigi szakmai munka, valamint a magyar szellemi kapacitás elismeréseként a térségben először Magyarország kapta meg a rendezés jogát. A kongresszus napirendjén szereplő témakörök egyaránt tükrözik a régió, illetve az ország speciális igényeit.
(Forrás: MODEM IDŐK Online)
-----------------------------------------------
Netidők Hírlevél
A Netidők a Petőfi Rádió digitális talkshow műsora (korábbi nevén MODEM IDOK). Hallható (immár) minden hétfőn 23:03 és 0:00 között Budapesten a 94,8 MHz-es frekvencián (további frekvenciák az országban: http://www.mr2-petofi.hu/frekvenciak.html), valamint képben és hangban az interneten, továbbá a felvételek visszakereshetőek MP3 formátumban a PC World magazin CD/DVD mellékletén is. A Petőfi Rádió a Hot Bird 4 műholdról is vehető, a Duna Televízió képe melletti egyik hangcsatornán.
A Netidők Online a műsorhoz kapcsolódó önálló internetes tartalomszolgáltatás.
A Netidők Hírlevél a Netidők Produkció időszakosan megjelenő ingyenes e-mail kiadványa.
A Netidők Produkció vezetője: Szilágyi Árpád
A Netidők asztaltársaságának tagjai: Bódi Zoltán, Borek András, Dragon György, Kovács "Tücsi" Mihály, Laufer László, Pintér Róbert, Spányik Balázs, Szilágyi Árpád
E-mail: netidok kukac netidok pont hu
Chat: http://chat.gyaloglo.hu, Csüti-csati szoba (a műsor felvételekor! szerda esténként kb. 20 órától 21 óráig)
További elérhetőségeink a honlapunkon: http://www.netidok.hu
A hírlevelet azoknak küldjük, akik azt megrendelték. A hírlevél szabadon terjeszthető. Megrendelni ingyenesen lehet, ehhez egy tetszőleges tartalmú levelet kell küldeni a szilagyiarpad kukac netidok pont hu címre. (A hírlevelet ugyanezen a címen lehet lemondani.)
Partnereink: Hungary.Network Rt., Gyalogló.hu, PC World (IDG)
Minden jog fenntartva.
2007
|